Idanha-A-Vida

Március! Jaj, de jól hangzik. Boldogság. Kutyusok ma is civilizáltak voltak, 8 órakor vittem ki őket. Aztán megkapták a reggelijüket, én meg - vasárnap és március nagy örömére - visszabújtam még az ágyba olvasni úgy másfél órát. Mire összeszedtem magam, kint gyönyörűen sütött a Nap. Elkészítettem a reggelimet: finom sült paprikát, rántottát, kiöntöttem magamnak egy pohár gaspacho-t, (spanyol zöldségleves, amit hidegen esznek-isznak) és kiültem az ajtó elé a napos kis teraszra. A kutyáknak adtam „rejtvényt”.

Élveztem a kellemes napmeleget, a finom reggelit, a kutyáim csendes buzgóságát körülöttem. Aztán lefőztem egy kávét, melegítettem hozzá tejet, kivettem a dobozból két darab jó hideg Mon Chérit (egy nem elég, három már sok = kettő a tökéletes mennyiség) és csukott szemmel bontogattam ki, és helyeztem a nyelvemre ezt a kis ember kreálta csodát. Megvolt a roppanás, szétáradt a mini mennyiségű, épp elég kis likőr a számban, és máris egy elégedett sóhaj hagyta el az ajkaimat: igen, ez méltó kezdése egy remeknek ígérkező napnak.

A terv az volt, hogy Idanha-a-Vida várához kirándulunk, ami tőlünk 12 kilométerre fekszik, autóval húsz perc. Nagyon szép, megnyugtató ez a vidék, a kanyarok viszont éberségre sarkallják a sofőrt. Megérkeztünk, jóval a vár alatt parkoltam, hogy a kutyáknak legyen elég idejük elvégezni a dolgukat és kicsit mozogjanak is. Rólam nem is beszélve.

A tájékoztató tábla szerint: „A romok nagyszerű gyűjteményének köszönhetően ez az ország egyik legfontosabb régészeti lelőhelye. A Kr. e. 1. században egy római várost, Civitas Igaeditanorum fővárosát alapították meg ezen a helyen. Később, a szvébek és a vizigótok idején, püspöki székhely volt. A 8. században muszlimok foglalták el, majd a 12. században a keresztények visszavették. A 13. században a templomos lovagoknak adományozták, és ma is láthatók rajta a különböző korok nyomai, amelyek arról tanúskodnak, hogy több civilizáció is folyamatosan lakta ezt a területet.”

Ismertető a Wikipédiából: "A szvébek vagy szvévek (Suebi, Suevi) névetimológiájukból következően valószínűleg a svábok (Schwaben) rokonai vagy részei, a nyugati germán népek egy csoportja, amelyhez többek között a markomannok, a kvádok, a hermundurok, a szemnonok (nem keverendők össze a szenonokkal) és talán a longobárdok tartoztak. Indogermanista nyelvészek szerint a név a protogermán *swēbaz szóból származik, ami a *SWE (= saját ember) szótő származéka.

Az 1. században az Elba folyó melletti területeken éltek. Néhány csoportjukat a hunok elűzték szálláshelyükről, ezek részben Elzász, Bajorország és Svájc területére telepedtek, ahol feloldódtak a többi germán népcsoportban. Legnyugatibb águk azonban 409 táján behatolt Hispaniába, ahol az északnyugati területen félig-meddig független királyságot hozott létre. Keresztény királyukat, Rechiart 456-ban a nyugati gótok legyőzték, de az utolsó szvéb területek csak 585-ben kerültek gót fennhatóság alá.

A nyugati gótok vagy vizigótok, a 3. század végén kettévált gót nép nyugati ága voltak. Első külön államukat a keleti gótok szomszédságában hozták létre a mai Románia területén, majd a hunok támadása miatt nyugatra húzódtak. Utolsó saját államuk a mai Spanyolország területén létezett az arab hódításig. A vizigót név eredete a latin Visigothi, vagy Wesi, melynek jelentése jó, érdemes, tehát nincs köze a víz főnévhez."

Ezen ismeretekkel felruházva vágtunk neki a hely felfedezésének. A vár bejáratánál két kutya fogadott minket. Rögtön munkába is léptek és a kutyáim komoly átvizsgáláson estek át a képek (és a „saját szemeimmel láttam”) tanúsága szerint. Szerencsére mindent rendben találtak, bár az egyik őr elég sokáig követett bennünket.

Ahogy elhaladtunk a harangtorony mellett, egy gólya szállt el felettünk. Megjegyeztem a helyet (könnyű volt, mert csak egy harangtorony volt ebben a kis faluban) és reménykedtem, hogy ma még viszontláthatom. Nagyon szeretem a gólyákat. Amikor a 200 forintosra szavazást indított az akkori kormány, én rájuk szavaztam. De persze belátom, hogy gólyák máshol is vannak, ilyen Lánchídunk meg csak nekünk van.

Tényleg nagyon sok régi emlék van ezen a kis helyen, engem mégis inkább a természet nyűgözött le. Nagyon kellemeset sétáltam a kutyákkal a római korban épített (aztán átépített, itt-ott újragondolt és újraépített) híd másik oldalán, ahol Zserbót is elengedtem. Azon nyomban átadta magát ásási szenvedélyének,  ihattak a domb aljában csörgedező patak friss vízéből és Panka boldogan legelte a harsogó zöld füvet.

Visszafelé nagy szerencsénk volt: két gólya is volt a fészekben, és előadást is tartottak nekünk: mindketten kelepeltek. A kelepelés kommunikációs forma és több alkalommal is használják. Amatőr biológusként úgy ítélem meg, hogy ez a két gólya (a szezon koraisága miatt) nem anya-gyermek volt, hanem leendő apa-anya. „A kelepelés a gólyák közötti üdvözlés egyik formája. Például amikor a pár egyik tagja visszatér a fészekhez, gyakran kelepeléssel köszöntik egymást. Ez a viselkedés erősíti a párkapcsolatot és segíti a kötődés fenntartását.” Ezt tudtam meg a Wikipédiából. Természetesen a területvédés és a fiókák figyelmeztetése is lehet a kelepelés oka. Sőt, még üres fészek esetén is kelepelnek, jelezve, hogy a fészek foglalt, és készek megvédeni azt.

A videó elején azért „remeg” a telefon, mert egyik kezemmel Zserbo pórázát fogtam és egy szemtelen macska előtte tette-vette magát a kerítés biztonsága mögött.

Mai lépéseim száma: 8.570

Szép lassan visszasétáltunk az autóhoz, megitattam a kutyákat és elindultunk haza. Azzal a dombbal szemben, amin a mi házunk is áll, olyan szerpentin van, hogy ahogy megyünk felfelé az úton, és kinézek balra az ablakon, olyan, mintha repülőn ülnék és pont szállna fel a gép. Lassan magam mögött és magam alatt hagyom a tájat. Persze, nem ez az első eset, hogy ilyet látok, élek át, de most valami miatt nagyon tudatosult bennem és megragadott ez az érzés, ez a látvány. Ki vannak hegyezve az érzékszerveim :o)

Itthon kibontottam egy kellemes, jó hideg, fehér Vinho Verdét, írtam, képeket válogattam, főztem, közben Best of U2-t hallgattam, énekeltem és táncoltam. 

Vacsora után lefoglaltam a következő szállásainkat: két éjszaka Portóban, három a Duoro-völgyben.

Aztán egy kis kör a gyerekekkel és jó éjszakát.