Egyedülálló Monsanto
A kutyusok reggel 8-ig hagytak aludni. Édeseim! A pizsamámra felkaptam egy nadrágot, pulóvert, dzsekit és kivittem őket. Jó, hogy volt kapucnim is, mert jeges szél fújt. Húúú, hát nem erről volt szó! Meg is ijedtem, hogy mi lesz így velünk, de megkímélt az időjárás: mire végeztem a reggeli tisztálkodással, elállt a szél és a Nap is kisütött. Ha ezért egy templom mellett kell laknunk és annyit elviselni, hogy napi hatszázyolcvanötször harangoznak, ám legyen! Nem tudom, hogy hatszáznyolcvanöt-e, akinek van ideje és kedve számolja ki. Mindenesetre szerintem már a kutyáknak is hiányozna. Lehet, hogy fel is veszem és lejátszom majd nekik a többi szállásunkon.
El kellett menni bevásárolni, mert semmi ennivaló nem volt itthon. A kutyákat bepakoltam a kocsiba és először elvittem őket egy kicsit mozogni, futni, szimatolni. Az üzlet parkolójában aztán találtam egy klassz árnyékos helyet, leengedtem félig a hátsóablakokat és bementem vásárolni. Sikerült vennem mindent, amire szükség volt, És, tadaaaaaam: találtam Mon Chérit is. Juhúúúúú! Teljesen elkeseredtem, mert amióta megérkeztem Portugáliába, sehol nem volt Mon Chéri, még az Aldiban sem, és hát nekem az a korona a kávézási szertartásomhoz. Majdnem csak azért iszom kávét, hogy ehessek hozzá Mon Chérit. Irtó jó párosítás. De a Mon Chérit kötelező jóval az élvezet előtt betenni a hűtőbe: a csokinak és a cseresznyének roppannia, az alkoholnak hűsítenie kell. Csak így van értelme. Na jó, ez az én hitvallásom, mindenki úgy csinálja, ahogy neki jólesik. Bár nem is értem, miért is csinálná másképp?!
A mai úticélunk Monsanto volt. Ez a falu arról híres, hogy 1938-ban elnyerte a legportugálabb falu címet, mert megőrizte a hagyományos beirai falvak jellegét. Hírességének másik oka az, hogy a középkori kőházak hatalmas gránitsziklák közé, alá és tetejére épültek. A hegytetőn fekvő, egyedülálló, 500 millió éves kövületekkel és lenyűgöző várral rendelkező település a Trónok harca előzménysorozatának, a House of the Dragon-nak (Sárkányok háza) forgatási helyszíne is volt. Több ház is, mint például a Casa de Uma Só Telha, egyetlen hatalmas szikla alá épült. Ez a falu a középkori hangulatot ötvözi a drámai természeti tájjal, így az egyik legkülönlegesebb turisztikai célpont Portugália középső részén. Nagyon örülök, hogy szembejött velem a YouTube-on az a film Portugáliáról. Ott találkoztam először Monsanto nevével és tudtam, hogy ide el kell jönnöm.
Víz a
kutyáknak, víz nekem, telefon feltöltve, pórázok megvannak: indulhatunk. A Nap
továbbra is hétágra sütött, az út mentén a mezőkön tehenek
legeltek, gólyák keresték a táplálékukat. A dombra épült falu
már a távolból is
nagyon impozáns látványt nyújtott.
Panka végig szabadon volt, Zserbo pórázon egészen addig, amíg lefelé menet a nagyon meredek lépcsőkön és sziklákon el nem engedtem, hogy ne korlátozzuk egymást a mozgásban és az esetleges esésben. Aztán amikor a disznóólakat fényképeztem, meglépett a kis kalandor. Miért is ne, igaz?! Hívtam, hívtam, nem jött. Az ötödik hívás után elindultunk Pankával lefelé a falu utcáin. Biztos voltam benne, hogy egyszer csak előkerül. Közben egy spanyol házaspár megállított, hogy lefényképezném-e őket. Természetesen! Panka ott kóválygott előttük. „Kutyával vagy kutya nélkül?” - kérdeztem. „Mindegy, nagyon szép kutya!” Csináltam vele is, nélküle is. Egyébként amennyire utálta Panka ha fotózzák, az utazásunk óta annyira felszabadult, hogy mindenkinek a fotózásába simán besétál. Hát, közben Zserbo nem került elő. Vettem egy mély levegőt, megfordultam, szóltam Pankának, hogy meg kell keresnünk a lökött tesóját, és felmásztunk a térdemmel a mellkasomat verő meredek dombon a disznóólakhoz. „Zseeeeerboooo!” A második kurjantásomra lihegve előkerült a kis felfedező. Őszinte leszek: amint meglátom, elpárolog a mérgem és az aggodalmam: annyira vagány kis legény. És itt szerencsére nincsenek se autók, se motorok, se vadállatok. Persze azonnal pórázra tettem. Panka ilyenkor Zserbo arca előtt ugrál vagy 2 percig, mintha azt mondaná: „Hol voltál?? Nem hallottad, hogy a Mami hív? Már tiszta ideg volt, hogy hová tűntél. Azért kicsit irigyellek. De én ’BezzegPanka’ vagyok, én ilyet nem merek csinálni. Kicsit később majd jól megszimatollak, hogy merre jártál, kivel találkoztál, jó?”
Találtam egy kis kinti éttermet egy szabad asztallal. A kutyákat kikötöttem az árnyékba. Panka totál bedurcizott. Láttam, ahogy lopva rám néz, olyan kifejezéssel az arcán, hogy „Most ez miért kell? Ez annyira megalázó. Ismersz, tudod, milyen ügyes kutya vagyok. Sőt, nem is csak ügyes: jólnevelt! Mindig jövök, amikor hívsz, mindenkit kikerülök, nem tekerek be semmit és senkit a pórázzal, mert ugye NINCS RAJTAM. Most ezt mégis miért csinálod?” „Azért, édes, kicsi kutyám, mert szeretném nyugalomban megenni az estebédemet és nem állandóan titeket nézni, hogy nem megy-e át egy macska az úton. Mert az még téged is mozgásba lendít. Felelősséggel tartozom érted, a macskáért és az esetlegesen arra járó emberekért. Ezért. Fellebbezésnek helye nincs, az ítélet végleges és azonnal végrehajtandó: PÓRÁZ MINDKÉT KUTYÁRA.”
Miközben ettem, megérkezett egy busz portugál turistákkal. A következő 10 perc azzal telt, hogy mindenki azt nézte, hogyan fog megfordulni a buszsofőr a rendelkezésére álló szűk helyen. Amikor néhány „Óóóóóó!!” és „Ááááááá!” után sikerült neki, az utasok először letörölték az arcukról az izzadságot, majd tapsviharban törtek ki. Aztán elindultak a vár felé... de mit látnak?! Két megértésre, simogatásra, dögönyözésre váró és vágyó kutyát. Hát Panka és Zserbo is lubickolt a figyelemben. Miután rájött az egyik hölgy, hogy portugálul nem jut messzire velem, átváltott angolra, hogy neki is van két kutyája, lányok és imádja őket, és a kutyák tényleg az ember legjobb barátai. És a barátnőjének is van egy kutyája, csak nem beszél angolul, de megkérte, hogy mondja el nekem. Aztán a barátnő még elpantomimozta, hogy három macskája is van. Tényleg úgy tűnik, hogy nagyon szeretik itt a kutyákat-macskákat.
