Előző este azt beszéltük meg, hogy elmegyünk egy közeli piacra, de ahhoz, hogy jó, friss halat tudjunk venni, 9 órakor el kell indulnunk. Nekem ez nem okoz gondot. Reggel negyed 8-kor felkeltem és elvittem sétálni a kutyákat az erdőn keresztül az óceánhoz. Amikor leértem a partra, Zserbót is elengedtem. Azonnal eltűnt a dűnék mögött. Úgy látszik, nem tudok kalandok, izgalmak nélkül élni és a családunkban jelenleg a legnagyobb „izgalom-szolgálató” Zserbo. Hiába hívtam, nem jött. „Oké, Panka, akkor mi ketten elmegyünk kagylókat gyűjteni és ezt a klassz botot is dobálom neked közben.” Sz@rházi kis Zserbo nem került elő akkor sem, amikor visszaértünk oda, ahol elengedtem. Hívtam, nem jött. „Jó, akkor mi ketten hazamegyünk, Panka, kapsz reggelit, én meg majd visszajövök”. Oltári nyugodt voltam, én is meglepődtem magamon. Zserbón rajta van a nyakörve, azon a telefonszámom. Itt nincsenek autók, ebből a szempontból nincs veszélyben. Amikor Pankával hazaértünk, Ingrid már lent volt. Mondtam neki, hogy Zserbo még a parton szaglászik. „Mi? Zserbo eltűnt?” „Hát, így is lehet mondani. Bár én inkább úgy mondanám, hogy a szabadságot választotta a reggeli és szerető családja helyett. Mindjárt visszamegyek a partra, hátha közben előkerült és vár minket a mólónál” „Mi is megyünk, rögtön szólok D’Arcy-nak!” El is indultunk. Ingridék egyenesen az óceánpartra indultak, én pedig azon az úton, ahol reggel mentem velük. Közben többször is megfújtam a sípot. Semmi. Aztán ahogy odaértünk a parthoz vezető mólóhoz és jó erősen belefújtam a sípba, már láttam is Zserbót, ahogy lélekszakadva fut felém. Elkaptam és rögtön pórázra tettem. Nem akarta elmesélni, merre járt, hol ásott gödröt a homokban. Örültem, hogy előkerült. Rögtön hívtam Ingridéket is, hogy megvan a kis kalandor. Azért tekintettel volt a terveinkre, mert 3/4 9 volt amikor előkerült és még időben hazaértünk a piacra induláshoz. Viszont akkor már senkinek nem volt kedve, úgyhogy megbeszéltük, mást eszünk vacsorára, nem halat, ahogy először terveztük.  Szerencsére vasárnap kivételével minden nap van piac.

D’Arcy és Ingrid elmentek kettesben kirándulni, én írtam a blogomat, Brenda mosott meg olvasott, Zserbo a reggeli kalandozásának emlékeit elevenítette fel, álmában néha rángatózott, Panka meg türelmesen várta, hogy vajon hoz-e még valami érdekeset a nap. Brendával elvittük őket sétáni, közben rengeteget beszélgettünk. Hát nem semmi élete volt/van neki sem. Tizennyolc évesen már két gyereke volt, 15 évesen szülte a fiát, 18 évesen a lányát. Nagyon talpraesett egy nő, nem ijed meg semmitől. Négyen vannak testvérek, három lány (közülük ő a legfiatalabb) és van egy öccsük. Sok mindent kitanult, nagyon szerette a pörgős munkahelyeket, HR munkából ment nyugdíjba 3 éve (most 68 éves). Negyvenhét évesen letette a vizsgát nagymotorból és imádja. Két gyereke, öt unokája és három dédunokája van. Nagyon összetartó család, imádják egymást. Nagyon szimpatikus, nagyon kedves, vidám, alkalmazkodó, segítőkész, jó a humora.

Pont akkor értünk haza a sétából, amikor Ingridék az eltávozásukról. Bepakultuk a vacsorára vásárolt kincseket a hűtőbe, megetettem a kutyákat és hagytuk őket pihenni. Mi négyen kétlábúak beültünk az autóba és elmentünk kocsikázni egyet. Hát nagyon nagyon tetszik táj, olyan érdekesek a dombok, csodaszép zöld a fű, a fák alatt, a mezőkön virítanak a sárga és fehér virágok, a mandulafák is csipkébe öltöztek. Megálltunk Alcoutim-ban, egy pici kis településen és csináltunk pár fotót.  Szedtünk pár hajtás vadon termő növényt, amit a Google valamilyen mentának határozott meg. Ingrid szerint szuper lesz a párolt cukkinivel. Oké.

Vacsorára isteni hamburgert készített főszakácsunk hagymás szósszal, nagyon finom portugál főtt krumplival. Isteni illatok terjengtek a konyha-étkező-nappaliban, miközben D’Arcy egy új kártyajátékot magyarázott nekem.   A fokhagymás cukkini illatától összefutott a számban a nyál. Ingrid megnyugtatott bennünket, hogy csak ici-pici (lopott) zöldet tett a cukkinibe. Mi lett volna, ha többet tesz? Ugyanaz mint a kevéssel, ugyanis olyan, de olyan keserű lett tőle a cukkini, hogy nem lehetett megenni. Minden nap tanul valamit az ember.

Este kipróbáltuk az új kártyajátékot, úgy hívják, hogy „Euchre” (júkör-nek ejtik). Általában négyen játsszák, kettes csapatokban. Klassz volt, és nem is voltam túl béna. Pedig profikkal játszottam. Az egyik profi a társam volt. Aztán belefért még három rummy cub is, utána már csak az ágyam hívószavát hallottam és boldogan engedelmeskedtem neki.