Búcsú Provence-tól
Ma búcsút vettünk a kedves Provence-tól, mégpedig úgy, hogy úton a következő szállásunk felé megálltunk két jellegzetes provence-i faluban és közelebbről is szemügyre vettük őket. Az első falu Roussillon volt, ahol még egy különlegesség is várt minket: az „Okker-tanösvény”. Mivel reggel nem sétáltunk, arra gondoltam, hogy először meglátogatjuk ezt a geológiai érdekességet és utána megyünk be a faluba - egy kis mozgás lenyugtatja majd a kutyákat.
Az Okker tanösvény egy turisztikai látványosság kiépített sétautakkal, melyek az egykori okkerbánya különböző árnyalatú szikláin és kanyonjain haladnak át.
A jegy bőven megérte az árát (3.50 euró). Micsoda színek! A halványsárgától a vibráló sárgán át a narancs- és sötétvörösig. Micsoda formák! Mintha óriási kémények lettek volna egy mesében, vagy alulról növő cseppkövek a szabadban. Lenyűgöző látvány volt és velünk együtt még elég sokan kíváncsiak voltak rájuk. Érdekes információkat is megtudtunk, például azt, hogy az okker a tenger és a talaj szoros kapcsolatából születik.
110 millió évvel ezelőtt Provence-ot tenger borította. A zöld tengervíz és a sekély tengerfeneket borító homok állandó mozgásban volt. A homok ásványi anyagok (kvarc, mészkő és különösen glaukonit, egy vasban gazdag agyagásványokból álló keverék) egyvelegét hordozta magában. A tenger 100 millió évvel ezelőtt visszahúzódott, új kontinens alakult ki, és a zöldes színű homok a levegő hatásának lett kitéve, beindult az oxidáció. Az akkori forró, nedves éghajlatot heves esőzések jellemezték. A legtöbb ásványi anyag kristályosodott, és szilikás agyag, kaolinit és vas-oxidok – sárga geotit és vörös hematit – formájában maradt fenn. Az utóbbiak a felszínen koncentrálódtak, és egy olyan vas-oxidokból álló kéreg képződött, amely megvédte a sziklákat az eróziótól.
Az okker kaolin és vas kombinációja, melyben kvarc is előfordult. Ebben az egyvelegben a kaolin a domináns. A szín a vas-oxid mennyiségétől függ, a pasztell sárgától egészen a vörösig terjed a színskála. Körülbelül ötven perc alatt jártuk be a területet, többször megálltam fotózni, kicsit le is ültem, hogy nyugalomban csodálhassam ezeket a rendkívül érdekes alakú és élénk színű természeti képződményeket. Lenyűgöző!
Innen két perc séta volt a falu. A színes házak itt is jókedvre derítik az embert, olyan vidámság és játékosság árad belőlük.
Roussillon sokáig egy ismeretlen falucska volt, a megszállás alatt itt bújt meg az ír író, Samuel Beckett, és a II. világháború után sok művésznek és írónak adott inspirációt. 1930-ban idegenforgalmi iroda nyílt itt, melynek jelmondata a következő volt: „Egy falu a turizmus és a szellemi élet számára”. A mai napig szeretettel fogadják a látogatókat.
2023-ban 1.333-an lakták ezt a kis községet. Piac, éttermek, kávézók, művészeti boltok, pezsgő élet még március közepén is. Nagyon kedves kis hely.
A következő állomásunk a csodálatos fekvésű Gordes volt, 1.600 fő körüli lakosságszámmal. Szerettem volna itt is kiszállni és egy kicsit körbesétálni, de őszintén szólva két kutyával valahogy nem volt kedvem, meg éppen ebédidő volt, sokan voltak mindenhol, parkolóhelyet nem találtam a közelben. Úgyhogy fájó szívvel, de Gordes-nak egy rövid autós körbetekintés után búcsút intettünk és visszamentünk Roussillon-ba ebédelni. Szerencsére közel van egymáshoz a két falu, 10 km a távolság. Pikkpakk találtam parkolóhelyet és elsétáltunk abba az étterembe, amit korábban megjegyeztem magamnak. Megkérdeztem a felszolgálót, hogy két kutyával is szívesen látnak-e. Az iciri-piciri teraszra vezetett és megkérdezte az ott ülő vendégeket, hogy zavarná-e őket két kutya. Mindenki nemleges választ adott, így hát el is helyezkedtünk egy fiatal pár mellett. Sébastien (mint később kiderült, így hívják az asztalszomszédomat) különben is nagyon szereti a kutyákat, egyből elkezdte simogatni őket. Főleg Pankát. Beszédbe elegyedtünk, kiderült, hogy katona. Ötévente új állomáshelyre küldik, most ide küldték Roussillon-ba. Hát nem sajnáltam emiatt, elragadó kis település. Előtte Bretagne-ban voltak (imádták), azelőtt pedig Dijon-ban. Nem rossz. Nagyon fiatalnak tűntek, 35-40-re tippeltem maximum. Az is kiderült, hogy van három gyerekük. A fiuk 17 éves, a két lány 14 és 10. Na meg persze van egy kutyájuk is. „És hogy bírják a gyerekek a rendszeres költözködést?” „Szerencsére nagyon szeretik, és ez rendkívül fontos számunkra.” - ezt a feleség mondta. Hát nem semmi. Sébastien beszélt kicsit angolul, még a menüt is lefordította nekem, amiért nagyon hálás voltam. Kérdeztek felőlem is, elmondtam, hogy mit csinálunk mi így hármasban. Fantasztikus ötletnek találták, engem pedig nagyon bátornak, hogy így egyedül, két kutyával belevágtam ebbe a nagy kalandba. Később, amikor már mindannyian végeztünk az ebéddel és elbúcsúztunk egymástól, éppen a kutyákat csatoltam be a kocsiban a biztonsági hámjukba, amikor Sébastienék elmentek mellettem autóval. Megálltak és még egyszer jó utat és szép élményeket kívántak.
