Reggeli után a barátaim segítettek az utolsó négyzetcentimétereket is kitölteni a kocsiban, megölelgették a kutyákat, aztán miután becsatoltam a kocsiban az ebeket, engem is. Elbúcsúztunk egymástól - és útnak indultunk. Eseménytelenül telt az út, amíg Sintrába nem értünk. Egyszer álltunk meg, a kutyák elintézték folyóügyeiket, kaptak inni, én meg nyugalomban megittam egy kávét.
Sintrában aztán megint előjött a szellem a palackból, a labirintus szelleme. Rengeteg egyirányú utca van és egy csomót (nem minden nap ugyanazokat, nagyon trükkösek!) lezárnak napközben a gyalogosforgalom miatt. Négyszer hajtottam el ugyanott, az egyik sarkon álló rendőr végül megsajnált és szólt a körforgalomban álló kollégájának, hogy engedjen már be engem az egyirányú utcába, mert itt fog kihullani a maradék hajam is. Szóval egyórányi kavircolás után végre célegyenesbe kerültünk. A körforgalomban a rendőr intett, hogy „menjen, menjen! Vigyázzon a gyalogosokra, de menjen!” Ráadásul olyan szerencsénk volt, hogy a vendégház bejáratától 10 méterre találtam egy ingyenes parkolóhelyet. Halleluja!
Kihámoztam a kutyákat a kocsiból és felsétáltunk a szállásunk udvarába, ahol egy fiatalember fogadott minket. Lucas szerintem a húszas évei elején vagy közepén jár és tündérien beszélt angolul. Megdícsért, hogy milyen zseniális parkolóhelyet találtam, aztán segített felcipelni a holmijainkat, közben a recepciós lány a kutyáimat ajnározta. Minő szerencse: imádja a kutyákat! A szállásunk neve "Casa dos Vinhos" - "A borok háza". Imádom! Minden szoba egy bor után kapta a nevét, a miénk "Vinho Verde". Ez nem "zöld bort" jelent, tehát nem színt, hanem érettséget. Ebben az esetben azt, hogy ez a bor a szezon/évjárat legújabb, legfrissebb bora. Valahogy úgy, mint a viccben: "Édesapám, miért piros ez a kékszilva?" Mert még zöld, fiam." A szín az érettséget jelzi. Rozéban és vörösborban is van "vinho verde".
Nagyon klassz kis lakosztályt kaptunk hatalmas ággyal (térkép kell majd hozzá, hogy Pankával megtaláljuk egymást). Saját kis minikert is jár hozzá, Zserbo az első 5 percben sikeresen megállította a szívemet: mentem ki a kis kertbe körülnézni (a kertajtó nyitva volt alapból, mert nagyon jó idő volt), és látom ezt a kis vagány legényt, ahogy a kerítés bástyáján ül peckesen, kihúzott háttal, mögötte 3 méter mélyen az utca. Még most sem tudom, hogy ugrott vagy jutott fel oda. Amikor én is ott vagyok, nem próbálkozik vele. Szerencsé(m)re.
Aztán amikor felhoztam a hűtőládát, benne a kutyák szemcseppjeivel, amiket hűtőben kell tárolnom, különben megromlanak és dobhatom ki őket (drága mulatság lenne!), akkor látom, hogy nincs hűtőszekrény a lakrészünkben. Áááááá??!! Hát ez nem lehet! Ezt mielőbb orvosolni kell! Felkocogok a recepcióra, megkérdezem Eduárdát, a kutyaimádót, hogy jól látom, hogy nem látok hűtőt a lakrészünkben? Hát, igen, Portugáliában ez nem elterjedt dolog. Én (halkan, befelé): „Áááááááá!!!! Hát ez nagy baj, merthogy ez meg az.” No problemo. Van ott az íróasztala mellett egy kis italhűtő, benne víz, üdítők, borok, amiket árulnak. Ráírja a nevemet a kutyaszemcsepp dobozára (meg a kefíremére is) és ad kulcsot a recepcióhoz, amit ide dug el; és megmutatja a cserepet, ami alatt éjjel-nappal megtalálom a kulcsot. Majdnem megölelgettem, annyira cuki.
Mondom neki, hogy hát az a Sintra, ez olyan, mint egy meseváros. Igen, mindenki ezt mondja. És idevalósi vagy? Nem, Brazíliából jöttem. Mi vaaan?? Hogyhogy? És akkor elmeséli, hogy Lucas és ő egy pár és Lucas is brazil, és Lucas nagypapájának Brazíliában több szállodája van. Egyszer eljött ide Sintrába nyaralni és beleszeretett, de úgy igazándiból. De akkor ebből a szerelemből jöjjön már valami pénz is, így hát megvette ezt a vendégházat. Ez 2014-ben volt. Ideküldte Lucas unokatestvérét, hogy intézze a foglalásokat, a kiadásokat, aztán az unokatestvér egy éve visszament Brazíliába, Lucas és Eduárda meg összepakoltak és eljöttek ide, és most ők intéznek mindent. Hát kész voltam. És szerettek itt lenni? Igen, mert itt nyugisabb minden, mint otthon Brazíliában. Ott minden annyira túlpörgős. És - kérdezem - értitek ezt az európai portugált? Annyira más, mint a brazil. Igen, egy év után már megszokták. Sok kifejezés vagy szó mást jelent, meg az európai portugálok elharapják a szavakat, a kiejtésben sok a „s” meg a „zs”, ők (a brazil portugálok) jobban artikulálnak, de most már megszokták. Micsoda sztorik?! A kis modern Isaura ;o)
Visszamentem a szobánkba és látom, hogy csak vizespoharak vannak. Hát a Josétól kapott finom Rioja vörösboromat csak nem iszom vizespohárból?! Irány vissza Isaura-Eduárdához, hogy megkérdezzem, kaphatnék-e egy borospoharat: "Hát már hogyne, természetesen!"
Felbontottam a finom borocskát, kiültem a minikertünkbe, a gyerekeknek adtam rejtvényt (tartós rágcsálnivalót), én meg néztem az előttünk elsétáló embereket és közben kortyolgattam a kis tartalmas vöröset.
Este elmentem a kutyákkal egyet sétálni a környéken, nagyon kellemes az idő, tündéri ez a kis városközpont, mindenki mosolyog. Pankán nem volt póráz, nagyon kis ügyesen kerülgette a járdán az embereket.
Még kiviszem őket az itteni zárt kertbe, cseppentek a szemükbe, aztán nyugovóra térünk. Holnap nagy nap áll előttünk: a Nők Lapjában szereplő „Otthonom Portugália” cikk főszereplőjével, Hunyadi Nórival kirándulunk egész nap Cascais-ban és környékén. Szigorúan kutyusokkal!! Kész a terv. Hamarosan megosztom. Addig is jó éjszakát!
